Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég.
Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd.
Éjszakák sűrűjén vágtam át,
A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.

Gyöngyházszínű tengeren,
Könnyű csónak szállt velem.
Most újra, újra itt vagyok,
Napot hoztam, csillagot.

Drágakő vízbehullt, a mélyben elveszett.
A bársony megfakult, ezüst tükröm megrepedt
Szélvihar szórta szét a pénzemet.
Kopott bádogpoharam végül koldus vette meg.

Minden kincsem odalett,
Nem hozhattam mást neked.
Napot hoztam, csillagot,
Nézd a két kezem, nézd csak, hogy ragyog.


Figyelj nagyon, az időrabló titkon köztünk jár,
Varázsköpenyében most is lesben áll.
A büfében ülsz vagy az utcán sétálsz, ésszre sem veszed,
S hirtelen egy évvel lettél öregebb.

Az időrabló mindent lát,
Kezében az egész világ.
Érezzük a tekintetét
De senki sem látta még.

Középre fekszik harmadiknak, ott is résen áll
Falakon is átmegy, bárhol megtalál.
Vigyorog a pultnál, jelentést ír, a buszon rád lehel
Ha le akarod rázni, korábban kelj fel.

Rejtett fény ragyog a dolgok legmélyén.
Erre gondolsz tán, hogyha így szólsz:
Van remény.
Kutasd hát és tárd ki abalkod
Tárd ki rá a két szemed, tisztán lásd az életet.

Nézd egy házat mutatok
Nem is ház, csak ablakok.
Bennük aki mosolyog
Az az ember ott én vagyok.